Ma 2020. szeptember 24., csütörtök - Gellért és Mercédesz napja van.


Czeller Zoltán

Köszöntő

Jánoshalma a Dél-Alföld egyik legszebb vidékén helyezkedik el a Bácska ...

Webkamera

Időkép webkamera Jánoshalma, Béke tér

Kép

16.7 °C

Hőérzet: 16.3 °C
Szél: 13.36 km/h
Páratartalom: 87%

JIT

TPL_BLEND_JHALMA_BROWSER_UPDATE

Ünnepség és díjátadás augusztus 20-án
Városunkban a Szent István napi ünnepség szentmisével kezdődött a Szent Anna templomban. Mons. Menyhárt Sándor bírósági helynök, plébános áldotta meg az új kenyeret, melyet Farkas László a helyi Gazdakör elnöke és Kiss Ferenc a Gazdaköz tagja helyezett az oltár elé.
A szentmisét Bese Gergő Péter káplán mutatta be.
Az egyházi szertartást követően, a templom előtti Főtéren kezdődött ünnepségen Czeller Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd mondott ünnepi beszédet.
Ezt követően kitüntetés és elismerések átadása az idén a sport jegyében történt, melynek apropója egyrészt JSE centenáriumi évfordulója és az egyesület háza táján az elmúlt időszakban megvalósult sportpálya fejlesztések.

Ez utóbbi elismeréseként ebben az évben Jánoshalma Város Sportjáért kitüntető címet kapott Renner Tibor a város sportéletében kifejtett áldozatos tevékenységéért, a város sport hagyományainak ápolásáért
Elismerő oklevelet és a Jánoshalmáért Alapítvány ajándékát, Szabó Sándor: A jánoshalmi labdarúgás aranykorának krónikája című könyvét kapta a Jánoshalmi Futball Club közel negyven évvel ezelőtti NB III bajnoki címet elért és kimagasló sportteljesítményt nyújtott „Aranycsapat” élő tagjai: Radnai István, Ádám Tamás, Bucsy Gellért, Dobos László, Farkas István, Fenyvesi Mihály, Gaál László, Horváth László, Liliom Ferenc, Maráczi László, Mizser Attila, Németh Nándor, Kovács Imre, Pásztor László, Rátai Róbert, Ságodi László, Szabó Gábor, Urbán Imre, Vaszari László, Csongor János, Gacs Tibor, Szabados József, Zag József , Bátyai József, Csermák Lajos, Nagy Vencel és Ságodi Antal.
A városi ünnepség a Halas Concert Band több mint egyórás nagy sikerű koncertjével zárult, előadásban világhírű zeneszerzők komoly-és könnyűzenei feldolgozásai, népszerű filmslágerek, musical részletek dallamai csendültek fel, Lauer Zsolt vezényletével.
A Jánoshalmi Hunyadi Népe szeptemberi számában további részletekkel szolgálunk az elismerésben részesültekről.
 
Hasznos volt a tartalom? Ossza meg másokkal is!

Közérdekű Információk

Ügyfélfogadás

A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje

nap
délelőtt
délután
hétfő:
8:30 - 12:00
13:00 - 16:00
kedd:
-
-
szerda:
8:30 - 12:00
13:00 - 16:00
csütörtök:
-
-
péntek:
8:30 - 12:00
-

Jegyző

Dr. Rennerné Dr. Radvánszki Anikó

Elérhetőségek:
Cím: 6440 Jánoshalma, Béke tér 1.
Telefon: 06-77-501-001/102
E-mail: ,OllO,lOmplS50JKpl0?Zpz8pmZ1
Ügyfélfogadás: szerda 8:30 - 12:00

Polgármester

Czeller Zoltán

Czeller Zoltán

Elérhetőségek:
Cím: 6440 Jánoshalma, Béke tér 1.
Telefon: 06-77-501-001 / 103
E-mail: UQOzzO,mQ0z-plJKpl0?Zpz8pmZ1



A titkárságon történő előzetes bejelentkezés alapján, bármelyik napon fogadja az ügyfeleket.

Alpolgármester

Kovács József

Kovács József

Elérhetőségek:
Cím: 6440 Jánoshalma, Béke tér 1.
Telefon: 06-77-501-001




A titkárságon történő előzetes bejelentkezés alapján, bármelyik napon fogadja az ügyfeleket.

Szociális tanácsnok

Kiss György

Kiss György

Elérhetőségek:
Cím: 6440 Jánoshalma, Béke tér 1.
Telefon: 06-77-501-001




Ügyfélfogadási napokon (hétfő, szerda, péntek):
9:00 és 11:00 óra között fogadja az ügyfeleket.

Polgármesteri Hivatal működési, illetékességi területe

Polgármesteri Hivatal működési, illetékességi területe Jánoshalma Város közigazgatási területe, továbbá törvényben meghatározott feladatok vonatkozásában: Borota, Kéleshalom Községek és Mélykút Város.

Körzeti Építéshatóság

A Körzeti Építéshatóság illetékességi területe Jánoshalma, Borota, Kéleshalom településekre terjed ki.

Az ügyfélfogadási idő megegyezik a Hivatal ügyfélfogadási idejével.

Elérhetőségek:
Cím: 6440 Jánoshalma, Béke tér 1.
Telefon: 06-77-501-001/123 mellék
Fax: 06-77-401-788
E-mail: O3S-O?S_Zp-0?pHJKpl0?Zpz8pmZ1

Járási Hivatal Vezető

Bodroginé dr. Mikó Zsuzsanna

Elérhetőségek:
Cím: 6440 Jánoshalma, Béke tér 1.
Telefon: 06-77/795-270  Fax: 06-77/999-621
E-mail: Kpl0?Zpz8pJqpU?Kp,p?mH0!mZ1

Orvosi ügyelet

CSAK SÜRGŐS ÉS ÉLETVESZÉLYES ESETBEN VEHETŐ IGÉNYBE!

Ellátási területe: Borota, Jánoshalma és Kéleshalom bel és külterülete.
Ideje: munkanapokon: délután 17:00 órától másnap reggel 7:00 óráig tart. Hétvégén és ünnepnapokon, pénteken illetve az ünnepet megelőző nap 17:00 órától hétfőn illetve az ünnepet követő nap reggel 7:00 óráig tart.

Elérhetőségek:
Cím: 6440 Jánoshalma, Arany János utca 13.

Telefon: 06-77-401-088

Tűzoltóság

Jánoshalma Város Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság

Cím: 6446 Jánoshalma, Kölcsey utca 1/a
Telefon: 105
Helyi telefon: 06-77-401-070
Parancsnok: Zsiák Zsolt

Rendőrség

Elérhetőségek:
24-órás telefon: 06-20/539-64-99
Telefon/Fax: 06-77/401-009
E-mail: 1HROzO-m5S?51lZpzp?,5JqpU?m30zSUOmZ1
Vezető: Kutyifa István r. alezredes
Felettes szerv: Kiskunhalasi Rendőrkapitányság
Cím: 6440 Jánoshalma, Dózsa György utca 108.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 08:00-12:00
Kedd: 08:00-12:00
Szerda: 08:00-12:00; 13:00-15:30
Csütörtök: 08:00-12:00

Mentők

Cím: 6440 Jánoshalma, Vágóhíd utca 1/c.
Telefon: 104
Helyi telefon:
Kádár Endre állomásvezető

Képek

Kép 1
Kép 2
Kép 3
Kép 4
Kép 5
Kép 6
Kép 7
Kép 8
Kép 9
Kép 10
Kép 11
Kép 12
Kép 13
Kép 14
Kép 15
Kép 16
Kép 17
Kép 18
Kép 19
Kép 20
Kép 21
Kép 22
Kép 23
Kép 24
Kép 25
Kép 26
Kép 27
Kép 28
Kép 29
Kép 30

Információ

A megjelenített információk tulajdonosa:

Jánoshalma Város Önkormányzata
Cím: 6440 Jánoshalma, Béke tér 1.
Központi telefonszám: 06-77/501-001
E-mail: 30zHZS!JKpl0?Zpz8pmZ1

Az oldalt szerkeszti: Zsikor Bt., (Jánoshalma).
A tárhelyet biztosítja: 3R-TEC Kft., (Jánoshalma).

Az oldallal kapcsolatos észrevételeket, vagy bármi más közlendőt a következő e-mail címen lehet bejelenteni: Z1lRpnSlO3OJH8pSzmU08.

 
 
 
 
 
 
Weboldal látogatóazonosítókat (süti, cookie) használ. A weboldal használatával Ön engedélyezi és elfogadja, hogy a weboldal csak a működéséhez szükséges látogatóazonosítókat helyezzen el a készülékére, valamint nyugtázza, hogy elolvasta és egyetért az adatkezelési tájékoztatóban leírtakkal.