Befejeződtek a 13 utcát érintő ivóvízhálózat rekonstrukciós munkálatai

Befejeződtek a 13 utcát érintő ivóvízhálózat rekonstrukciós munkálatai

Befejeződtek a 13 utcát érintő ivóvízhálózat rekonstrukciós munkálatai

A város vezetése az ivóvíz minőségének javítása érdekében ebben az évben közös pályázattal segítette a ivóvíz szolgáltató Kiskunvíz Kft. munkáját. Mivel a környező településeken is vannak problémák az ivóvíz minőségével, Kiskunhalas, Kecel, Soltvadkert, és Jánoshalma települések és a Kiskunvíz Kft. közösen létrehoztak egy konzorciumot, és részt vettek egy vízi-közmű hálózatok felújítására kiírt pályázatban. (KEHOP-2.1.11)

Jánoshalmán 2023. márciusban kezdődtek és nyár végére befejeződtek a 13 utcát érintő ivóvízhálózat rekonstrukciós munkálatai. A munkálatok összköltsége Jánoshalmán 43 millió forint volt, a Képviselő-testület a pályázathoz szükséges 16 millió forintot meghaladó önerőt a 2023. évi költségvetésében biztosította. A felújítások célterületeit a Kiskunvíz Kft. mint ivóvíz szolgáltató jelölte ki. Azokon a városrészeken történtek felújítások, ahol a legtöbb probléma volt az ivóvíz minőségével. A felújítási munkák generál kivitelezője minden településen, így Jánoshalmán is a Tercsi Miklós ügyvezető igazgató által vezetett ÉKISZ Kft. volt.

Az Kiskunhalason megszervezett záró ünnepségen részt vett V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium vízi-közmű hálózatokért felelő államtitkára, aki megerősítette, hogy a települések ivóvíz hálózatainak felújítási munkálatai a jövőben folytatódni fognak.

A képen balról jobbra: Temerini Ferenc Soltvadkert polgármestere, Czeller Zoltán Jánoshalma polgármestere, Haszilló Ferenc Kecel polgármestere, V. Németh Zsolt államtitkár, Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere, Font Sándor országgyűlési képviselő, Tercsi Miklós ÉKISZ Kft ügyvezető.

Foto: Szilágyi Pál, Juhász Zsolt

Tetszett a cikk? Kérem, ossza meg!

Hírkategóriák

Népszerű hírek

Közösség

Image

+36 77 501 001

polghiv@janoshalma.hu

Lépjen velünk kapcsolatba

Image
H-6440, Jánoshalma, Béke tér 1., Magyarország
Image
A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje
hétfő: 8:00 - 12:00
13:00 - 16:00
kedd: nincs
szerda: 8:00 - 12:00
13:00 - 17:00
csütörtök: nincs
péntek: 8:00 - 12:00
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Szechenyi 2020 TOP_PLUSZ pályázatok